Am andern Tag war die Hochzeit. Während der Trauung hörte man die Braut weinen, es schien, als ahne sie ihr trauriges Schicksal voraus, während der Bräutigam, Herr Peter Salomon Curius, selbstbewußt und höhnisch lächelnd um sich blickte. Die Sache war die, daß es kein Geschöpf auf Gottes Erdboden gab, dem er sich nicht überlegen gefühlt hätte.
Als das Hochzeitsmahl zu Ende war, wurde Engelhart mit den andern Kindern ins Freie geschickt. Es war ein lieblicher Garten hinter dem Haus, voll Apfel- und Kirschenbäumen. In dem dumpfen Trieb aufzufallen, sonderte sich Engelhart von der Gesellschaft ab und schritt in einer den Erwachsenen abgelauschten Gangart in der Tiefe des Gartens hin und her. Was ihm unbewußt dabei vorgeschwebt hatte, geschah; die jüngste Cousine folgte ihm, stellte sich ihm gegenüber und blitzte ihn mit dunkeln Augen schweigend an. Nach einer Weile fragte Engelhart um ihren Namen, den er wohl schon einige Male gehört, aber nicht eigentlich begriffen hatte. Sie hieß Esmeralda, nach der Frau des Onkels Michael in Wien, und man rief sie Esmee. Dieser Umstand erweckte von neuem Engelharts prickelnde Eifersucht, und er fing an, prahlerische Reden zu führen. Der Lügengeist kam über ihn, zum Schluß stand er seinem wahnvollen Gerede machtlos gegenüber, und Esmee, die ihn verwundert angestarrt hatte, lief spöttisch lachend davon.
Um diese Zeit faßten seine Eltern den Beschluß, ihn, obwohl er zum pflichtmäßigen Schulbesuch noch ein Jahr Zeit hatte, in eine Vorbereitungsklasse zu schicken, die ein alter Lehrer namens Herschkamm leitete. Herr Ratgeber, der große Stücke auf Engelharts Begabung hielt und große Erwartungen von seiner Zukunft hegte, war ungeduldig, ihn in den Kreis des Lebens eintreten, von der Quelle des Wissens trinken zu sehen. Er dachte an seine eigne entbehrungs- und mühevolle Jugend. Noch in den ersten Jahren seiner Ehe liebte er gehaltvolle Gespräche und gute Bücher und bewahrte eine schwärmerische Achtung für alles, was ihm geistig versagt und durch äußerliche Umstände vorenthalten blieb. | Másnap tartották az esküvőt. A szertartás alatt hallható volt a menyasszony sírása, úgy tűnt, mintha gyanítaná a rá váró szomorú jövőt, miközben vőlegénye, Peter Salamon Curius magabiztosan és gúnyos nevetés közepette pillantott rá. Valójában Isten még nem teremtett olyan élőlényt erre a földre, akivel szemben ne lettek volna fölényes érzései. Amint az esküvői vacsora véget ért, Engelhart-ot és a többi gyereket a szabadba küldték. A ház mögött egy bájos, alma- és körtefákkal teli kert terült el. Engelhart elkülönült a társaságtól és a felnőttektől eltanult testtartásban fel-alá lépkedett a kert eldugodtabb zagaiban. Miközben kalandoztak gondolatai, egyszer csak megpillantotta, hogy legfiatalabb unokatestvére követte őt, a lány megállt vele szemben és csöndben ráemelte sötét szemeit. Egy rövid ideig tartó hallgatás után Engelhardt megkérdezte a nevét, mert bár néhány alkalommal hallotta már, mégsem tudta megjegyezni. A lányt Esmeraldának hívták, nevét Bécsben élő Michael nevű nagybátyja felesége után kapta, de csak Esmee-nek szólítják. Ez a körülmény egy újfajta vérpezsdítő féltékenységet ébresztett Engelhartban és dicsekvő beszédbe kezdett. Megszállta a hazugság szelleme és végül tehetetlenül állt szemben őrültségekkel teli fecsegésével, és Esmme, aki eddig csodálattal bámulta őt, gúnyos kacagásban tört ki. Akkoriban határozták el a fiú szülei, hogy gyermeküket egy idős Herschkamm nevű tanár által vezetett előkészítő osztályba küldik, annak ellenére, hogy még a kötelező tanulmányaiból egy éve hátra van. Ratgeber úr, aki nagyon tehetségesnek tartotta Engelhartot és nagy reményeket fűzött a fiú jövőjéhez, türelmetlennek bizonyult a gyermek élet nagy dolgaiba való beveztését illetően, mihamarabb látni akarta őt inni a tudás forrásából. Mindamelett eszébe jutott saját nélkülözésekkel és fáradtságokkal teli ifjúsága. Még házassága első éveiben kedvét lelte a tartalmas beszélgetésekben és a jó könyvekben, és megőrizte rajongását minden olyan dolog iránt, ami számára érthetetlen volt és egyéb körölmények hatására titokban maradt. |